Teszleksüveg teszt / Oszd meg az eredményt! /Tom Denem naplója /Járd be a HP helyszíneit
Cedric Diggory
Cedric Diggory
Szülei:
Amos Diggory (A minisztérium varázslény-felügyeleti osztályán dolgozik. A fiát imádja, szinte isteníti. Ő maga is hugrabugos volt.)
(Az anyjáról nem esik említés)
Szerepe a harcban:
Cedric egy Voldemort ártatlan áldozatai közül
Kviddics:
Cedric fogóként játszott a hugrabug csapatában, és egyben ő volt a csapatkapitány is.
A fiú kitűnő játékos volt, és a pályán mindig megmarad becsületesnek, soha nem homályosította el az igazságérzetét a nyerési vágy.
Trimágus Tusa:
A Tűz serlege Cedricet választja a Roxfort bajnokának. Ám a serleget megbűvölték, így Harry nevét is kidobta, s a Roxfortnak 2 bajnoka lett.
A tanulók egy emberként állnak Cedric mellé és lenézik Harryt akiről azt hiszik, hogy csalt. Kitűzőket gyártanak a bíztatására, és Harry szidására.
Cedric felszólít mindenkit, hogy ne hordjanak Harryt szidalamazó kitűzőket, de nem nagyon hallgatnak rá.
Az első próba feladata kiszívárgott, s rajta kívül minden bajnok előre tudta, így Harry úgy érezte el kell mondania a fiúnak is. Ced ezt nagyra értékeli.
Az első próbán a svéd sróforru sárkányt kapja, s elsőként lép a küzdőtérre.
Egy nagy kősziklát átváltoztatott kutyává, hogy a sárkány azt támadja míg megszerzi a tojást. Sajnos a sárkány az utolsó pillanatban észrevette, hogy mire készül, s bár sikerült megszereznie a tojást, a sárkány rendesen odapörkölt neki. Madam Pomfrey látta el az égési sebeit a verseny végén.
A próba után a sátorban megkapták a második próbatételről eligazítást adó tojásokat, amiknek a titkát Harry sehogy sem tudta megfejteni, így Cedricnek alkalma nyílt viszonozni a fiú kedvességét. Rávezette Harryt a megfejtésre, így egálban voltak.
A második próbán Cho Changot rabolják el tőle, s másodiknak ér le a tó fenekére a túszokhoz, a buborékfej bűbájt alkalmazva. Ám Harry sokat időzik, mert az összes túszt meg akarja menteni, így ő ér fel elsőként a felszínre, ezzel megnyerve a 2. próbát.
Ám igazi becsületes hugrabugosként elmondja a bizottságnak, hogy Harry előtte ért le, amiért Harry pluszpontokat kap.
A 3. próbán Harry 3szor megmenti az életét, ám a serleghez Cedric ér oda előbb. A fiú azt mondja, hogy a dicsősé igyis-ugyis a Roxforté, fogják meg együtt a serleget.
Ám kiderül, hogy a serleg zsupszkulcs volt, s egy temetőbe érkeztek, ahol féregfark ura parancsára avada kedavrat küld a fiúra.
Később mikor Harry és Voldemort pálcája összekapcsolódik visszatér a szelleme és megkéri Harryt, hogy vigye ki a holttestét a szüleinek.
Szerelem:
Cedric nagyon jóképű srác volt, így sok-sok lányszívet megdobogtatott a Roxfortban. Ennek ellenére Cedric haláláig a hollóhátas Cho Changal járt, aki egy évvel alatta járt.
Vele ment a karácsonyi bálba is, és a második próbán is őt kellet kiszabadítania.
Chot nagyon megrázta a fiú halála, sokáig gyászolta őt.
Hugrabug:
Cedric rendelkezett minden olyan erénnyel amivel egy igazi ízig-vérig hugrabugos embernek kell, őszinte, becsületes és szorgalams volt.
Dumbledore professzor az év végi beszédében ezt mondta róla:
„Cedric tükre volt mindazoknak az erényeknek, amelyek a Hugrabug házat fémjelzik. Őszinte és hű volt a barátságban, kitartó a munkában és becsületes a játékban.”
SAJÁT ÍRÁS, NE vidd el engedély nélkül!!!!
Ajánló
Egy kicsit más fajta mágia :) Ha szereted a sorozatot nézz be!
Figyelmeztetés:
Az oldalon a legtöbb írás saját készítésű.
Kérlek ha valamit elviszel, szólj előtte, vagy
legalább linkeld be az oldalamat forrásként.
Amit nem én csináltam ott mindig megtalálod
a forrást, én elkértem, tedd azt te is! Minden jog fenntartva: WinkyVilága
A csevegő NEM hírdetőkönyv, kérlek az ITT HÍRDESS menübe reklámozz!
A nevedet a "set name"-nél tudod beírni, vagy regisztrálj be a csevegőbe.
Ha cserét szeretnél, inkább a VK-ba írd , mert itt sokat beszélgetnek, hamar eltűnik az írásod! KÖSZÖNÖM!
A Hónap Kérdése
A házkupára folyamatosan lehet jelentkezni.
Jelentkezz most, és jövő héttől már te is csatlakozhatsz! Készítsd el a WV Tanodás diákodat MOST!
A neten rengeteg rajz (FanArt) és videó található a HP-ről. Ez természetes is, mivel mindenki máshogy képzeli el ugye a dolgokat. Mostantól minden héten kikerül ide egy-egy FanMADE, a ti dolgotok csupán annyi, hogy eldöntsétek tetszik vagy nem? Amit szépnek találtok felkerül az oldal képgalériájába/FANvid gyűjteményébe is!
Az oldalon a legtöbb írás saját készítésű. Kérlek ha valamit elviszel, szólj előtte, vagy
legalább linkeld be az oldalamat forrásként. Amit nem én csináltam ott mindig megtalálod
a forrást, én elkértem, tedd azt te is! Minden jog fenntartva: WinkyVilága